Sikerült a visszavágás

Ellentétes félidők mérkőzésén, az első félidőben sziporkázó csapatunk hétpontos győzelmet aratva, visszavágott a Révkomáromiaknak

SKC – MBK Komárno 93-86 (30-14, 24-16, 17-34, 22-22)
Sopron, nemzetközi felkészülési mérkőzés, 500 néző. V.: Pálla, Boros, Kulcsár.

SKC: WARNER 30/3, LEMAR 15/3, Supola 2, Wiggins 6, GORDON 25.
Cs.: Molnár, DÉNES 6/6, Gilbert 9/3, Werner, Buzsáki.


Szép számú érdeklődő előtt 6-0-lal kezdtünk, majd 10-8-ra feljöttek a vendégek. A szakasz közepén légiósaink, valamint Dénes Gabi sziporkázó játéka révén egy 14-1-gyel jelentős előnyt szereztünk. A második negyedet 7-1-gyel kezdte ellenfelünk, megtört a lendület. A negyedben az első mezőnykosarunkat Gordon révén az 5. percben szereztük. A félidő hajrájában Warner és Gordon vezérletével látványos örömjátékot bemutatva – ekkor legújabb játékosunk, Gilbert is megcsillantott valamit tudásából – tetemes, 24 pontos előnyt szereztünk a szünetre.

A második félidőben szakvezetésünk sokat variált szerkezetben, és bizony vannak olyan felállások, amelyeket még sulykolni kell. Támadásban pontatlanná vált a játék, a révkomáromiak elkapták a fonalat, jó ritmusban játszva fokozatosan csökkentették hátrányukat. A záróetap elején Angelo (Warner), Brynton (Lemar) és Wesley (Gordon) révén újra 10 pont fölé nőtt az előny. A szlovákiai gárda nem adta olcsón a bőrét, a hajrában egy 15-3-at bemutatva 1 pontra feljött, de a végén a két dupla-duplát elérő játékosunk, Angelo (30 pont, 11 lepattanó, 5 gólpassz) és Wesley (25 pont, 12 lepattanó) eldöntötték a meccset.

 

 

eredeti link