Új autóbusz-menetrend lép érvénybe Sopronban 2011. augusztus 1-től

A Kisalföld Volán Zrt. közlése szerint 2011. augusztus 1-től – hétfőtől – kezdődően Sopron közigazgatási területén új autóbusz-menetrend lép érvénybe. A szolgáltatási kínálat és a hatékonyság javítása céljából bizonyos vonalakon integrálják a helyi és helyközi autóbusz-közlekedést.

tovább:
Új autóbusz-menetrend lép érvénybe Sopronban 2011. augusztus 1-től

Hatot igazolt a Sopron

A Bakony csoport gólkirálya, Polareczki Roland a szlovén első osztályba igazolt. Az SVSE hat profi labdarúgóval erősítette meg keretét. A tavaly NB III-ban szereplő SVSE-nél kölcsönben játszott Polareczki Roland. A Zalaegerszeg játékosa a közelmúltban új ajánlatot kapott. Így a Bakony csoport gólkirálya a következő szezont már a szlovén első osztályú Nafta Lendavánál folytatja. – A

tovább:
Hatot igazolt a Sopron

A József Attila Színház anyagi helyzetének ismeretében hoz döntéseket az új igazgató

Nemcsák Károly, a József Attila Színház élére augusztus 1-jével kinevezett igazgató a teátrum anyagi helyzetének megismerése után fog dönteni a szerződésekről. Mint elmondta, felelősen csak akkor beszélhet terveiről is.

tovább:
A József Attila Színház anyagi helyzetének ismeretében hoz döntéseket az új igazgató

Csordás Csaba Sopronba igazolt

Csordás Csaba a labdarúgó NB II-be tavasszal feljutó Soproni VSE-ben folytatja pályafutását – adta hírül kedden hivatalos honlapján a soproni klub. Csordás legutóbb az NB I-es Siófokban futballozott, azt megelőzően a szintén élvonalbeli Kecskeméti TE-t erősítette. Csordás Csaba 225 NBI-es meccsen 45 gólt szerzett, tagja volt minden utánpótlás válogatottnak, háromszor volt a Magyar Olimpiai Válogatott

tovább:
Csordás Csaba Sopronba igazolt

Gensel Ádám végezte az első műszeres megfigyeléseket

Az időjárás számos szélsőséget hozott. Hol a júniusi hideg napokra, hol pedig a júliusban beköszöntő forróságra panaszkodunk. Tavaly sok volt a csapadék, az idén pedig már szinte csontszárazak a földek. Az évszázados soproni meteorológiai megfigyelések azonban azt mutatják, hogy extrém időjárási jelenségek mindig is előfordultak városunkban.

tovább:
Gensel Ádám végezte az első műszeres megfigyeléseket

Átverték a nyaralni vágyókat

Még ma is érkeztek vendégek ahhoz a soproni szállodához, amelyik július elején bezárt. A tulajdonos az üzemeltetőt, az üzemeltető pedig a tulajdonost hibáztatja. Közben pedig csaknem kétezren nem nyaralhatnak, pedig fizettek. Az egyik pórul járt vendég azt is kiderítette, hogy a szálloda üzemeltetője és a szálloda szobáit értékesítő internetes cég tulajdonosai részben megegyeznek. 121 /

tovább:
Átverték a nyaralni vágyókat

Soproni hotel: A biztonsági őr késsel fenyegette a családot

A Soproni Rendőrkapitányság üzletszerűen elkövetett csalás gyanúja miatt nyomoz a soproni Saphir Aqua apartman hotel ügyében. A biztonsági őr ellen garázdaság miatt indult eljárás.

tovább:
Soproni hotel: A biztonsági őr késsel fenyegette a családot

Késsel zavarták el a hotelből – Tények-riport

Késsel kergetett el a biztonsági őr egy családot az egyik soproni szállodából. Nyaralni mentek volna oda, de amikor megérkeztek, kiderült, nem fogadnak senkit. A szálloda július elsején zárt be, körülbelül 1800 embernek ment tönkre a nyaralása. Sokan még értesítést sem kaptak, hogy ne menjenek oda. 10 / 5 látogató

tovább:
Késsel zavarták el a hotelből – Tények-riport

Testvértelepülési kapcsolaterősítés

Bosznia-Hercegovinában, Kiseljakban, Kópháza testvérvárosába látogatott Firtl Mátyás, országgyűlési képviselővel, Grubits Ferenc polgármerrel együtt egy kópházi küldöttség, abból az alkalomból, hogy a két települési testvértelepülési kapcsolatban áll egymással. Képgaléria

tovább:
Testvértelepülési kapcsolaterősítés

Bizonytalan a Fertő tavi vízimentő-bázis megépülése

Bizonytalan, mikor és mennyi pénzből indulhat el a Fertő tóra tervezett vízimentő-bázis megépítése; a pályázati bírálóbizottság túl drágának találta a projektet, emellett kifogásolta, hogy per alatt álló ingatlant szemeltek ki a megvalósításhoz.

tovább:
Bizonytalan a Fertő tavi vízimentő-bázis megépülése

Új bölcsőde épül a Kőműves közben

Negyvennel bővül a soproni bölcsődei férőhelyek száma az önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően. A Nyugat-dunántúli Operatív Program keretében megvalósuló Kőműves közi bölcsőde kialakítására 120 millió forint áll rendelkezésre. A támogatás mértéke 80 millió forint, míg a város 40 millió forintos önrészt vállalt.

tovább:
Új bölcsőde épül a Kőműves közben

Felvételi ponthatárok 2011: Nem lesz meglepetés a soproni iskolaigazgató szerint

A tavalyi évhez képest nem vár lényeges változtatásokat a felsőoktatási felvételi pontszámok alakulásában Tölli Balázs, a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnázium igazgatója.

tovább:
Felvételi ponthatárok 2011: Nem lesz meglepetés a soproni iskolaigazgató szerint

-->