Három hazai edzőmeccs

A múlt héten idegenben lejátszott három idegenbeli felkészülési mérkőzés után, a héten hazai pályán játszik három edzőmeccset újjáalakuló csapatunk

 

Sabáli Balázs fiai
kedden este 19.30-tól a Komárno,
szerdán 17.30-tól a Falco,
szombaton 18 órától pedig a Krasznai-emlékmérkőzés keretében, a Körmend együttesét fogadják.

 

 

Vezetőedzőnk a csapat helyzetéről elmondta: a társaság, miután négy légiósa megérkezett, a múlt héten öt közös edzéssel vágott neki az edzőmeccseknek. Ezeknek a fő céljuk, hogy a játékosok a pályán, mérkőzéshelyzetben is megismerjék egymást, megtudják, ki mire képes. Javában zajlik a csapat taktikai repertoárjának kialakítása. Szakvezetőnk kiemelte: a légiósok közül a két “kisember”, Angelo Warner és Brynton Lemar kimondottan jó állapotban jött Sopronba. A korábban érkező két magas játékosnak, Alan Wigginsnek és Wesley Gordonnak azért volt némi lemaradása, az augusztus közepétől tréningező magyar maghoz képest, de ők is kezdik utolérni magukat.
Vasárnap érkezett meg a csapat ötödik légiósa, Lawrence Gilbert, így a mai edzések elsősorban arról szólnak, hogy ő megismerje a csapat játékait.
Csapatunk felkészülését sérülések is hátráltatták, elsősorban a belső, magas posztokon (Élő Bálint térdét újra operálni kell), voltak is létszámgondok az edzéseken. Szakvezetőnk kifejtette: kell még idő ahhoz, hogy a játék összeálljon, van még közel 2 hét a bajnoki rajtig, de addig a csapat megpróbál mindent megtenni, hogy a legjobb állapotban kezdhesse az évadot.

eredeti link