Ellentétes félidők mérkőzésén, vereség

A katasztrofális első félidőt követően a másodikban magára talált a mezőnyposztokon erősen tartalékos, több sebből vérző csapatunk és 20 pontos hátrányból felállva, a 4. negyedben át is vettük a vezetést. A végjátékban azonban úgy tűnt, a hátrány ledolgozása és a fordítás túl sok erőt vett ki a srácokból, így a végjátékban pontosabb és talán kicsit szerencsésebb Kaposvár győzött

Kaposvári KK – SKC 82-80 (20-9, 21-17, 18-29, 23-25)
Kaposvár, férfi NB I, zárt kapuk mögött
V.: Cziffra, Minár, Fodor

Kaposvár: CURRY 20/9, KRNJAJSKI 6, RIVERS 23/6, HENDLEIN 16/6, Jukic
Cs.: RÉVÉSZ 8, Puska, MILISLALVLJEVIC 9/6, Bogdán, Baki
Edző: Nikola Lazic

SKC: THOMPSON 24/3, Fazekas 4, Takács, JOGELA 15/3, PADGETT 1
Cs.: BORISOV 20/9, Werner, Sitku, HALÁSZ 6/3
Edző: Kostas Flevarakis

A hazaiak várhatták jobb előjelekkel a találkozót, hiszen visszatért az előző két meccset kihagyó kulcsjátékosuk, Hendlein. Tőlünk, mint ismeretes hét közben távozott az első számú irányító, ráadásul Supinak edzésen kiment a bokája, így Bernard kezdett “forgatni”. Mindkét csapat idegesen, kapkodva, sok hibával kezdett, éppen a visszatérő Hendlein révén szerzett vezetést a Kaposvár, Jogi pozíciójáték után egyenlített. Bernard kosarával ugyan fordítottunk, de az ellenakcióból, Demetre hármasa után ismét a hazaiaknál volt az előny. Ezt követően a Kaposvár megnyugodott és Hendlein, valamint Rivers vezérletével 14-7-re elhúzott. Hosszabb kosárcsendünket ugyan Milos megtörte, ám ez nem lendítette át görcsös csapatunkat a holtponton, 18-9-nél kénytelen volt időt kérni Kostas. Ez támadásban nem hozott áttörést, ritmustalanul, erőlködve játszva 10 pont fölötti hátrányt szedtünk össze az első negyedben.

A másodikat Halász irányításával és Bernard kosarával kezdtük. Nekünk távolról továbbra sem ment, center pozícióból viszont újabb kosarakat kaptunk. Annyi változás történt, hogy ugyan már tiszta helyzeteket ki tudtunk alakítani, ám ezeket értékesíteni továbbra sem sikerült. A hazaiak cserecentere, Révész rendre üresen maradt, dobálta a könnyű kosarakat, a szakasz közepén 30-13-nál ismét kénytelen volt időt kérni edzőnk. Zónára álltunk át, ezt Demetre triplával dobta át, 20 pontosra nőtt a különbség. Újabb hosszú kosárcsendünknek ezúttal Csabi vetett véget ügyes betörés után, de továbbra sem látszott a fény az alagút végén. A félidő hajrájában állandósult a 20 pont körüli különbség. Szünet előtt egy 5-0-s “részhajrával” sikerült 15 pontra csökkenteni a hátrányt. Az első félidőben mind a 7 hárompontos kísérletünk sikertelen volt, és a +/- mutató egyetlen játékosunknál, Halász Ákosnál volt pozitív +1, a kezdő ötös tagjainál mind -10 alatt.

Curry duplájával, majd triplájával hamar ismét 20 pontosra nőtt a hátrány, amikor Jogi révén a 22. perc végén megszereztük első triplánkat. Ez nagy lökést adott, Milos is villant és Curry újabb hármasa sem törte meg a csapatot. Labdákat, kosarakat szerezve egy 14-3-as rohammal a 10 pontos lélektani határon belülre küzdöttük vissza magunkat. Rivers megtörte a somogyi kosárcsendet, ráadásul edzőnk ellen technikait ítéltek. A játékot stabilan szervező Halász Ákos ziccerével próbáltunk “látótávolságon” belül maradni, Bernard büntetőivel 8-ra csökkent a hátrány. Bár a szakasz végén voltak hazai villanások is, a játékunkat ügyesen szervező Ákos, és a két magára találó amerikai, a büntetőket és triplát is szerző Bernard, valamint a center Padgett vezérletével óriásit küzdve a szakasz végére 4 pontosra csökkentettük a hátrányt – működött Kostas zónája.

Ez redukálódott egyetlen egyre Milos hármasával a 4. negyed elején. Az ő újabb hármasával pedig már nálunk volt az előny. Demetre lépett elő hazai oldalon, ő tartotta versenyben ellenfelünket. Bár Milos 2 és fél perc alatt 3 triplát emelt be, Demetre villanásaival a negyed közepén visszavette a vezetést ellenfelünk. Az izgalmas hajrában váltva vezettek a csapatok, Ákos hármasára Milisavljevic felelt triplával. Jogi két duplájával 3 perccel a vége előtt 4 ponttal “mentünk”, majd 5-tel is, ám Hendlein és Milisavljevic másfél perccel a vége előtt fordított a Kaposvár. Sajnos a végjátékban – bár volt 1-2 vitatható szituáció – már nem sikerült pontot szerezni, így alulmaradtunk.

eredeti link