Bővít a Heineken: 2 milliárdos beruházás Sopronban

A Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. tartott sajtótájékoztatót ma Sopronban. Az eseményen kiderült, hogy a vállalat egy 2 milliárd forintos beruházást készül megvalósítani. Bővítik a termelést, és igyekeznek kiszolgálni a megnövekedett igényeket is. A dologhoz hozzá tartozik, hogy a martfűi gyárból is több eszközt ide hoznak, ezzel pedig mintegy 30%-al lehet megnövelni a helyi gyár termelését. 123 éve van sörgyár Sopronban, és mind a mai napig jelentős foglalkoztató is adózó is. A bővítéssel a város százmilliós nagyságrendekkel több iparűzési adóra is számíthat. A rendezvényen részt vett többek között José Matthijsse, a Heineken Hungária Sörgyárak Zrt. vezérigazgatója, Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere, Barcza Attila, Sopron fejlesztési tanácsnoka. Úgy tűnik, a tavalyi vöröscsillag-botránynak már se híre, se hamva, ugyanis a Heineken elkötelezett Magyarország és Sopron mellett hosszú távon is. A kapacitásbővítés mellett egyébként a rugalmasságon is fejlesztenek, illetve a munkakörülményeket is javítják, legyen szó új öltözőkről, vagy új irodákról. Arra is most nyílik lehetőség, hogy már nem használt épületeket elbontsanak az üzemben, és helyettük a kor követelményeinek megfelelő módon hasznosítsák a területet. Elhangzott az is, hogy több eszköz érkezik a martfűi gyárból, bővítik az energiaüzemi részleget, megduplázzák a szűrőkapacitást, új helyeket biztosítanak a göngyölegek tárolására, egy új kapu is nyílik majd a Vándor Sándor utca felől a kamionoknak, és ez még csak néhány azok közül a fejlesztések közül, ami a közeljövőben lezajlik. Fotók: Keszei László

tovább:
Bővít a Heineken: 2 milliárdos beruházás Sopronban