A légvédelmi szirénák is megszólaltak: elverte az eper nagy részét a jégeső

Jelentős károkat okozott a a gyümölcsösökben, azon belül is főképp a most érni készülő földieperben, szamócában a hét végi nagy mennyiségű csapadék és jégeső a Nagymartoni jásában. Ennek ellenére megtartják az eperfesztivált (Alles Erdbeere) Rétfalun (Wiesen).

Fotó: Freiwillige Stadtfeuerwehr Mattersburg

Elárasztott utcák és pincék, szétvert gyümölcsösök maradtak a nagy  mennyiségű csapadék után, mely szombat délután és este csapott le térségünkre. A leginkább érintett Nagymarton környéke volt, de Bécsújhelyen is okozott problémákat a hirtelen lezúduló csapadék, kisebb jégeső pedig Sopronban is volt. Sajtóinformációk szerint a magasabban fekvő területeken különösen Nagymarton környékén néhol 15cm vastag jégtakaró alakult ki, a csapadék össz mennyisége pedig majdnem elérte a 100 millimétert, mindezt pár óra alatt. Gazdálkodók szerint mintegy fél óra alatt megsemmisült egy egész évi munka, az eper ugyanis Rétfalu környékén most kezdett volna termőre fordulni. Az ORF Burgenland tudósítása szerint a termés  mintegy 70%-a odalett, a kár pedig legalább 300.000 euró. Ennek ellenére a hétvégére tervezett eperfesztivált megtartják.

Fotó: Freiwillige Stadtfeuerwehr Mattersburg

A hirtelen lezúduló nagymennyiségű eső azonban nem csak a terményben okozott károkat, Nagymartonban és Borbolyán (Walbersdorf) az utcákon néhol fél méter magasan hömpölygött a víz, a Vulka-patak is megáradt. A járás székhelyén több ház pincéjéből is a tűzoltóknak kellett kiszivattyúzni a vizet, a város egy része ráadásul egy időre áramellátás nélkül is maradt. Fraknóban egy házat szinte teljesen elöntött a víz, az ott lakó családot ki kellett menekíteni. A jégesőre figyelmeztetésként Burgenlandban pedig több helyen megszólaltak a légvédelmi szirénák is, melyet Sopronban és Kőszegen is lehetett hallani.

A 24 óra alatt lehullott csapadék mennyisége (szombatról vasárnapra virradóan):

  • Nagymarton 99,2mm
  • Újtelek 77,9mm
  • Szikra 65,3mm
  • Vulkapordány 38,1mm
  • Récény 23,4mm
  • Margitbánya 39,8mm
  • Ruszt 30,5mm
  • Darázsfalu 34,1mm
  • Kismarton 25,2mm
  • Felsőpulya 23,8mm
  • Sopron-Kurucdomb 39,1mm
  • Sopron-Brennbergbánya 28,3mm
  • Sopron-Hermes 31,5mm
  • Fertőrákos 32,8mm
  • Sopronhorpács 11,6mm
  • Fertőszentmiklós 16,0mm

eredeti link