Rédly Elemér pápai prelátus, kanonok, győri plébános, a Győri Hittudományi Főiskola tanára vehette át idén a Parma fidei – Hit pajzsa és a Hazámért – hitemért elnevezésű díjakat, amelyet Mádl Dalma, a korábbi köztársasági elnök felesége és Bolberitz Pál egyetemi tanár, a díj első kitüntetettje nyújtott át szombaton Budapesten. Rédly Elemér soproni városplébános és kerületi esperes volt 1992 és 2002 között.
Archives: február 2011
Emelkednek a helyi szabálysértési bírságok Sopronban
50 ezer forintra emelte helyi rendeleteiben a szabálysértések összeghatárát a soproni képviselő-testület.
tovább:
Emelkednek a helyi szabálysértési bírságok Sopronban
A kommunizmus áldozatainak emléknapja
Nekünk, akik ma itt állunk, fontos feladatunk, hogy tisztán lássuk és láttassuk fájó közelmúltunkat. Tartozunk ezzel az itt nyugvó és 1919 júliusában mártírhalált halt Szántó Róbert főhadnagy és bajtársa Fennesz Rezső emlékének, tartozunk önmagunknak, s tartozunk a jövő nemzedékeinek is, hogy világosan álljon előttük egy diktatúra igazi arca, s hogy soha ne kelljen abban élniük- hangzott el a Kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján Sopronban.
Fiatal tehetségek vendégeskedtek klubunknál
Farkas Fanni, Horváth Bernadett és Gocsman Ágota három napot töltött csapatunknál, mely során egyéni képzéseken, állapot felmérőkön vettek részt, és belekóstolhattak a felnőtt együttesnél folyó szakmai munkába is. A fiatalok Kellerné Seres Éva, Horváth József, Krivacevic Dragoljub és Czukorné Hollós Anna edzők irányításával dolgoztak, sőt a záró napon Honti Kata – Seryvel közösen – tartott nekik egyéni képzést. Reméljük a sok élmény mellett olyan tapasztalatokat is gyűjtöttek, melyeket későbbi pályafutásuk során kamatoztatni tudnak. Sok sikert, és kitartást kívánunk!
A kommunizmus áldozataira emlékeztek Sopronban
Soronban, a hagyományok szerint sírjánál emlékeztek mindazokra az áldozatokra és mártírokra, akiket az embertelen politikai rezsim pusztított el, vagy nyomorított meg.