Megnyílt az első EnergiaPont Sopronban, ahol szaktanácsot lehet kapni az épületek energiatakarékos kialakításához. Energia Sopronból indul a zöldforradalom? 2011. január 27., csütörtök 16:58 MTI Megnyílt az első EnergiaPont Sopronban, ahol szaktanácsot lehet kapni az épületek energiatakarékos kialakításához. hirdetés Az EnergiaPont szakemberei felmérik egy ház energiaveszteségeit, majd javaslatot tesznek ezek megszüntetésére, egyúttal megadják a várható költséget
Archives: január 2011
Sopronban is Mindentudás Egyeteme
Az agy alvás közbeni működéséről beszél péntek este az újraindult Mindentudás Egyetemének harmadik előadásán Acsády László biológus, az MTA doktora. A csaknem 4 évnyi szünet után újjászervezett programsorozatban március közepéig további 13 előadást hirdettek meg a szervezők. A tudományos előadásokat nyomon lehet követni a helyszínen, meg lehet majd nézni a Magyar Televízióban, illetve az interneten
Brooks nem játszik
Sopron – Bokor Ákos figyelemfelkeltésnek szánta nyilatkozatát, hogy jelezze Brooks bármikor visszatérhet. Tegnap honlapunkon beszámoltunk róla, hogy egy megállapodás szerint Jarvis nem játszhat a Sopron Salgótarján elleni meccsén. Az esetről megkérdeztük Bokor Ákost aki sokak számára meglepő nyilatkozatot tett, mely szerint sok múlhat azon, hogy Brooks leszáll-e a repülőről. Hogy miért mondta mindezt? Csapata hivatalos
tovább:
Brooks nem játszik
A soproni színház nehéz helyzetben is sikeres
A Soproni Petőfi Színházban a közönség a kikapcsolódást kereste, amit az elmúlt évben a vidám, könnyed darabokban talált meg. – Ön milyen gyakran jár színházba? Szavazzon!

Horti Dóra újra Sopronban kosarazik
A 23 éves center tavaly nyáron szerződött a lengyel Gdynia együtteséhez