tovább:
kérdezz-felelek
Archives: március 2010
A lepusztult épületek nyomában – a Kisalföldes cikk nyomán
A Kisalföld hozott nemrégeiben egy ilyen témájú cikket, viszont ezt kiegészíteném néhány plusz képpel, olyan épületekről, amik még rontják a városképet, de a megyei napilap összeállításában nem szerepelt. Pócsi utca, évek óta üresen álló lakóház, közvetlen szomszédságban egy borozóval… Ötvös utca, lakatlan társasház(?), nemrégiben megrongálódott a tetőszerkezet, vagy legalábbis cserepek hullottak le, azóta elkerítették egy ilyen szalaggal, a gyalogos forgalomnak pedig a túloldali járdán kell bonyolódnia. A parkoló autómata se használható itt. Schármár Károly utca, lakóház, régebben már cikkeztek róla, hogy a város egyik szégyenfoltja, ezt az is bizonyítja, hogy valaki évekkel ezelőtt rá is írta a ház falára. Régi hűtőház (?) a Fenyő téri iskola mellett, anno 12 éve, mikor ide kezdtem járni, még egész szépen nézett ki, mostanra viszont katasztrofális állapotban van, legalábbis szerintem. Áruházépület a Felsőlővér úton, 2001-ben zárta be a Tesco, azzal érvelve, hogy megnyitják a nagyáruházukat. Az akkori kiírás még most is az üveg mögött van, „A további üzemeltetés során feltehetően élelmiszer jelleggel a közeljövőben újra működni fog”. Erről is volt már jópár cikk a soproni sajtóban, semmi látható nem történt 9 év alatt (legfeljebb az amortizáció) Nagyjából ennyi, nyilván van még egy pár, de mindenről én sem tudhatok. Szerencsére városunkban nem ez a legégetőbb probléma, a városkép viszonylag rendben van. Ezek itt a kivételek.

tovább:
A lepusztult épületek nyomában – a Kisalföldes cikk nyomán
Ha az életet habzsolnád nagykanállal…
… … . Operáció nyáron. Az bizonyos, hogy holnap egész nap olvasni, tévézni, dögleni, főzni fogok. Mert elegem van. Ééééés, pénteken: ágyő hétköznapok! Hello Sopron , éljen Bécs! És le van sajnálva az epekavicstól az ODE-ig minden nyavalya. És főnixezés. …
Erdélyi egyetemi hallgatók mártírhalálára emlékeztek
Szomorú történetet őriz Sopronban, a Mátyás király utca 5. szám alatti épület falán elhelyezett egyszerű márványtábla. Ma Firtl Mátyás, Sopron országgyűlési képviselője részvételével az Erdélyi kör megtartotta hagyományos koszorúzását az emléktáblánál.
tovább:
Erdélyi egyetemi hallgatók mártírhalálára emlékeztek